Évzáró - Karácsonyi ünnepség 2014. év

Évzáró és egyben a Karácsonyt is megünneplő rendezvényünk megtartására 2014.december 14-én 13 órai kezdettel került sor az Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutató Intézet ebédlőjében.

Tagságunk 50 fővel képviseltette magát e programunkon, amelyen a BEREAX BT. biztosította a kedvezményes étkezésünket.
Erdei László tagtársunk,  déli gyümölcsökkel járult hozzá rendezvényünkhöz .Ajándékról  a TESCO Herceghalomi Logisztikai Központja gondoskodott.
Tagjaink saját készítésű süteményekkel járultak e programunkhoz.

Magas színvonalú műsorról

- Gáll Isis , a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző szakközépiskola, Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem gyakorló iskolájának hárfa szakos tanulója,  zongorán kísérte  Gáll Arielle.

- Pászti Miklós Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény "Zengő Deszka" citerazenekara / Gáll Orion,Laczkó Angi Zsófia, Thoma Noémi, Ricsmán Pál / Küllő Attila művészeti vezető irányításával
gondoskodott.

2014.év egyesületi eseményéről rövid tájékoztatást adott Léka István elnökhelyettes.

A beteg tagtársaink részére az ebédet és ajándékcsomagjaikat a  közvetlenül a műsor után eljuttattuk

Ezután szeretnénk megköszönni, azoknak a munkáját, akik e rendezvényünk sikeres lebonyolításához hozzájárultak.


                                                                                  Lékáné Szegedi Borbála



Évzáró - Karácsonyi ünnepség 2014 év

                             


Őszi gyógytora

Egyesületünk által 2014. szeptember 01-től  12 alkalommal 1-1 órás gyógytorna újra lebonyolításra  került a Baba-Mama klubban.
A résztvevők száma : 14  fő volt.
A konduktorunk: Singovszki Angéla.
Lényeges hír, hogy sikerült beszereznünk gyógytorna eszközöket az Önkormányzat segítségével, így a jövőben még hatékonyabb gyógytornát tudunk lebonyolítani.




Esélyegyenlőségi Nap 2014


















Esélyegyenlőségi Nap 2014.augusztus 23. délelőtt 10 óra.
 

Nagy örömünkre a meghívottak közül nagyon sokan eljöttek, illetve elfogadták meghívásunkat.

  Külön köszönjük Dr. Erdősi László Polgármester Úrnak, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket.
-          E rendezvényünk egyik gondolata lenne, hogy továbbra is fenntartsuk és erősítsük kapcsolatunkat a Biatorbágy és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjaival és a támogatóinkkal is.
Másrészt az, hogy az egészséges emberek figyelmét felkeltsük, jobban figyeljenek ránk, fogyatékos emberekre.
E rendezvényünk célja, hogy a fogyatékos embereknek legyen olyan lehetőségük, amikor felemelhetik szavukat emberi jogaikért, az őket ért sérelmek ellen, egyáltalán hangot adnak magukról, tudatosuljon az emberekben az, hogy élnek a társadalomban fogyatékos emberek, akik szeretnének egyenlő jogokkal, egyenlő lehetőségekkel részt venni a társadalom fejlődésében, nem pedig elszeparáltan, kitaszítottan, eltartottként élni.

Szeretnénk kérni az embereket, a már meglévő törvények, rendeletek, jogszabályok melyek a fogyatékos emberek jogaiért születtek meg, azok betartását és betarttatását.
 A törvény előírásai azonban a fogyatékossággal élő emberek közvetlen életterében, tehát lakhelyén kell, hogy megvalósuljanak. Ezért elképzelhetetlen, hogy megfelelő önkormányzati tevékenység nélkül a törvény valóságos jogérvényesülést, kedvező változásokat eredményezzen az érintettek életvitelében.
Mindannyiunknál szemléletváltozásra van szükség.
A fogyatékos embert ne tekintsük semmilyen vonatkozásban abszolút passzív lénynek, hanem a hozzáfordulás, a vele való törődés, jogainak érvényesülése, segítése során várjunk el tőle állapotához mért aktivitást.

Erről és ezekről nagyon sokat lehetne beszélni, de azt gondolom, hogy tennünk kell a dolgunkat, és ezzel eredményesebbek leszünk.

Szeretnénk felhívni a helyi képviselő testület figyelmet a településünk utcái, terei középületei stb. teljes akadálymentesítésére, annak fontosságára. Jelenleg több helyre csak a bejutás van biztosítva, de küszöbmentesítés, mosdók, WC-k használata nem.

 A megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedésének segítésére.
Továbbra sem tettünk le arról, hogy az arra rászorulók szakorvosi rendelésre való eljutását elősegítsük, közösen megoldást találjuk.
Ezekkel a gondokkal nem vagyunk egyedül, az idős embereket, a kismamákat ezek a gondok, problémák ugyan úgy érintik.
Remélem, hogy ezekben az ügyekben mind több és több támogatókra fogunk találni.

Szeretnék köszönetet mondani azoknak a tagtársaknak, akik e rendezvényünk szerevezésében, kialakításában, lebonyolításában segítségemre voltak. 
Külön szeretném kiemelni Nyúl János elnökségi tagunk és csapatának a munkáját, kik a gulyás főzéséről gondoskodtak 100 főre az idén is.

Ezen felül köszönetet szeretnék mondani  Erdősi László Polgármester Úrnak, a Képviselő testületnek, Hegedüs Imrének, Tardi Lászlónak a Biatorbágyi CBA Vezetőjének, Polacsek Sándor zsámbéki csoport vezetőjének, kik mind igen hatékonyan segítették a rendezvény létrejöttét.
Külön kiemelve Erdei László - képviselő úr - tagtársunk segítségét, mivel az ő segítsége nélkül nem tudtunk volna ilyen színvonalas fellépőket meghinni.

Örömömre szolgál és köszöntöm mindazokat, akik elfogadták a meghívásunkat, és fellépnek a rendezvényünkön.
                                                                                    Lékáné Szegedi Borbála

Értesités a nyári klubnapokról



Tagtársaim!

A értesítelek benneteket, hogy a Június,  Július és augusztus havi Klub napunk elmarad.

A jogi segítség nyújtás továbbra is változatlanul meg lesz tartva.
Esetleges problémákról, ill. nyári programjainkról a  június 16-án ill. augusztus 04-én történő autóbusz kirándulásunk alkalmával tudunk beszélni.

Természetesen elérhető vagyok minden nap telefonon és személyesen is a lakáson.

Lékáné Szegedi Borbála

Esélyegyenlőségi Nap





                                                           Meghívó

A Herceghalomi Mozgáskorlátozottak Egyesülete 2014. augusztus 23-án délelőtt 10 órától Esélyegyenlőségi Napot tart.

Helyszín: Tornacsarnok Gesztenyés u.15.

A rendezvényre meghívottak: a tagjainkon kívül a helyi Nyugdíjas Klub tagjai, a Biatorbágy és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjai és egyúttal a Zsámbéki csoport tagjai is.

A rendezvényünkön fellépnek:

-          ParaDance Company – mely egy kerekes székes emberekből álló tánccsoport,
-          Napsugár Anna jelénekes a kis csapatával,
-          Herceghalomi Általános Iskola néptánc csoportja,
-          Biatorbágyi egyesület tagjai.
-          Kiss József tangóharmonikán játszik.
-          Délután a jó hangulatért Salga József gondoskodik.

E rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos lenne a községünkbe a teljes akadálymentesítés, ./ Közintézmények, orvosi rendelők, utcák, járdák játszóterek stb./ és a megváltozott munkaképességű emberek munkába helyezése, és orvosi szakrendelésre jutásuk könnyítésére.

Szeretettel várja az Egyesület azokat a helyi mozgáskorlátozott lakosokat is, akik még nem tagjai az egyesületnek és szeretnének megismerkedni az egyesülettel és tagjaival illetve szeretnének egy jó kis közösséghez tartozni.

A helyszínen gulyást főzünk, és a tagjaink által készített süteményeket szolgáljuk fel

Herceghalom, 2014. július 12.

                                                                                              Lékáné Szegedi Borbála
                                                                                                          Elnök