Esélyegyenlőségi Nap 2014


















Esélyegyenlőségi Nap 2014.augusztus 23. délelőtt 10 óra.
 

Nagy örömünkre a meghívottak közül nagyon sokan eljöttek, illetve elfogadták meghívásunkat.

  Külön köszönjük Dr. Erdősi László Polgármester Úrnak, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket.
-          E rendezvényünk egyik gondolata lenne, hogy továbbra is fenntartsuk és erősítsük kapcsolatunkat a Biatorbágy és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjaival és a támogatóinkkal is.
Másrészt az, hogy az egészséges emberek figyelmét felkeltsük, jobban figyeljenek ránk, fogyatékos emberekre.
E rendezvényünk célja, hogy a fogyatékos embereknek legyen olyan lehetőségük, amikor felemelhetik szavukat emberi jogaikért, az őket ért sérelmek ellen, egyáltalán hangot adnak magukról, tudatosuljon az emberekben az, hogy élnek a társadalomban fogyatékos emberek, akik szeretnének egyenlő jogokkal, egyenlő lehetőségekkel részt venni a társadalom fejlődésében, nem pedig elszeparáltan, kitaszítottan, eltartottként élni.

Szeretnénk kérni az embereket, a már meglévő törvények, rendeletek, jogszabályok melyek a fogyatékos emberek jogaiért születtek meg, azok betartását és betarttatását.
 A törvény előírásai azonban a fogyatékossággal élő emberek közvetlen életterében, tehát lakhelyén kell, hogy megvalósuljanak. Ezért elképzelhetetlen, hogy megfelelő önkormányzati tevékenység nélkül a törvény valóságos jogérvényesülést, kedvező változásokat eredményezzen az érintettek életvitelében.
Mindannyiunknál szemléletváltozásra van szükség.
A fogyatékos embert ne tekintsük semmilyen vonatkozásban abszolút passzív lénynek, hanem a hozzáfordulás, a vele való törődés, jogainak érvényesülése, segítése során várjunk el tőle állapotához mért aktivitást.

Erről és ezekről nagyon sokat lehetne beszélni, de azt gondolom, hogy tennünk kell a dolgunkat, és ezzel eredményesebbek leszünk.

Szeretnénk felhívni a helyi képviselő testület figyelmet a településünk utcái, terei középületei stb. teljes akadálymentesítésére, annak fontosságára. Jelenleg több helyre csak a bejutás van biztosítva, de küszöbmentesítés, mosdók, WC-k használata nem.

 A megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedésének segítésére.
Továbbra sem tettünk le arról, hogy az arra rászorulók szakorvosi rendelésre való eljutását elősegítsük, közösen megoldást találjuk.
Ezekkel a gondokkal nem vagyunk egyedül, az idős embereket, a kismamákat ezek a gondok, problémák ugyan úgy érintik.
Remélem, hogy ezekben az ügyekben mind több és több támogatókra fogunk találni.

Szeretnék köszönetet mondani azoknak a tagtársaknak, akik e rendezvényünk szerevezésében, kialakításában, lebonyolításában segítségemre voltak. 
Külön szeretném kiemelni Nyúl János elnökségi tagunk és csapatának a munkáját, kik a gulyás főzéséről gondoskodtak 100 főre az idén is.

Ezen felül köszönetet szeretnék mondani  Erdősi László Polgármester Úrnak, a Képviselő testületnek, Hegedüs Imrének, Tardi Lászlónak a Biatorbágyi CBA Vezetőjének, Polacsek Sándor zsámbéki csoport vezetőjének, kik mind igen hatékonyan segítették a rendezvény létrejöttét.
Külön kiemelve Erdei László - képviselő úr - tagtársunk segítségét, mivel az ő segítsége nélkül nem tudtunk volna ilyen színvonalas fellépőket meghinni.

Örömömre szolgál és köszöntöm mindazokat, akik elfogadták a meghívásunkat, és fellépnek a rendezvényünkön.
                                                                                    Lékáné Szegedi Borbála

Értesités a nyári klubnapokról



Tagtársaim!

A értesítelek benneteket, hogy a Június,  Július és augusztus havi Klub napunk elmarad.

A jogi segítség nyújtás továbbra is változatlanul meg lesz tartva.
Esetleges problémákról, ill. nyári programjainkról a  június 16-án ill. augusztus 04-én történő autóbusz kirándulásunk alkalmával tudunk beszélni.

Természetesen elérhető vagyok minden nap telefonon és személyesen is a lakáson.

Lékáné Szegedi Borbála

Esélyegyenlőségi Nap





                                                           Meghívó

A Herceghalomi Mozgáskorlátozottak Egyesülete 2014. augusztus 23-án délelőtt 10 órától Esélyegyenlőségi Napot tart.

Helyszín: Tornacsarnok Gesztenyés u.15.

A rendezvényre meghívottak: a tagjainkon kívül a helyi Nyugdíjas Klub tagjai, a Biatorbágy és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjai és egyúttal a Zsámbéki csoport tagjai is.

A rendezvényünkön fellépnek:

-          ParaDance Company – mely egy kerekes székes emberekből álló tánccsoport,
-          Napsugár Anna jelénekes a kis csapatával,
-          Herceghalomi Általános Iskola néptánc csoportja,
-          Biatorbágyi egyesület tagjai.
-          Kiss József tangóharmonikán játszik.
-          Délután a jó hangulatért Salga József gondoskodik.

E rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos lenne a községünkbe a teljes akadálymentesítés, ./ Közintézmények, orvosi rendelők, utcák, járdák játszóterek stb./ és a megváltozott munkaképességű emberek munkába helyezése, és orvosi szakrendelésre jutásuk könnyítésére.

Szeretettel várja az Egyesület azokat a helyi mozgáskorlátozott lakosokat is, akik még nem tagjai az egyesületnek és szeretnének megismerkedni az egyesülettel és tagjaival illetve szeretnének egy jó kis közösséghez tartozni.

A helyszínen gulyást főzünk, és a tagjaink által készített süteményeket szolgáljuk fel

Herceghalom, 2014. július 12.

                                                                                              Lékáné Szegedi Borbála
                                                                                                          Elnök

Győri gyógyfürdő kirándulás




Egyesületünk 2014. augusztus 04-én egész napos autóbusz kirándulást szervez a Győri Gyógy- és Termálfürdőbe.

Indulás: 7,30-kor a Kozáromi u. 27. Szám alól, további megállók:
Coop üzlet melletti parkoló,
Petőfi u.24,
Jókai u. sarok

Visszaérkezés: kb.19 óra.

Várható kiadások:
- Csoportos belépő 1,700.- Ft + 400.- Ft szekrény bérleti díj= 2,100.- Ft.

Autóbusz költsége: külsősöknek 1,500.- Ft.

Jelentkezésesek várom, akár a facebookon, e-mailen: 2053mke@gmail.com, telefonon a +36-30-664-7713 számon, illetve személyesen.

Lékáné Szegedi Borbála

Ceglédi gyógyfürdő látogatás

Egyesületünk 2014. június 16-án egész napos gyógyfürdő kirándulást szervezett.
Sajnos fényképek nem készültek az eseményről, de le írhatom nyugodtan, hogy mindenki jól érezte magát.
Résztvevők létszáma 46 fő volt.
Következő eseményekről már fotókat is fogunk tudni készíteni, mivel egyesületünk már  rendelkezik fényképező géppel.

Lékáné

Köszönet





Tisztelt Tagtársaim!

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a május hónapban végzett egyesületi önkéntes munkátokat.
Mindenki becsülettel és nagy odaadással dolgozott, és részt vett  a májusi programok
lébonyolításánál.
Ez nem kis dolog volt, ehhez szükség volt a jó csapatmunkára. Még egyszer köszönöm az aktivitásotokat.

Egy pár képet a majálisról teszek közzé, ahol az egyesületünk tagjai krumpli gulyást főztek 100 főre és lapcsánkát sütöttek.

Lékáné Szegedi Borbála